Logótervezés családállítók számára: Egy sikeres projekt Évával

Tavasszal részt vettem egy felajánlásban a Momps Facebook csoportban, ahol Éva gyorsan reagált. A felajánlásom lényege az volt, hogy egy személy számára ingyen készítek egy logót. Ez nemcsak azért volt jó, mert segíthettem valakinek, hanem azért is, mert bővíthettem a portfóliómat.

A tervezési folyamat elindítása

Miután Évával megbeszéltük az arculat és a logó főbb irányvonalait, elkezdtem a kutatást. Versenytársakat elemeztem, és logókat kerestem, nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Bevallom, nem volt könnyű megtalálni a tökéletes irányt. Többször beszéltünk Évával telefonon és messengeren is, de az első vázlatok még mindig nem voltak megfelelőek.

A családállítás logótervezésének kihívásai

Ekkor úgy döntöttem, hogy mélyebben beleásom magam a családállítás témájába. Olvastam cikkeket a módszerről, hogy jobban megértsem, hogyan működik. Felkerestem a ChatGPT-t is, hogy logóötleteket kérjek. Végül három fő elem mellett döntöttem: a szív, a fa és a kötél. A családállítás lényege, hogy generációkon átívelő kapcsolatokat és kötődéseket jelenítsünk meg, ezért a fa szimbóluma tűnt a legjobb választásnak.

A logó végső megoldása: A fa és tükörképe

Az ötleteim közül végül a fa szimbóluma maradt meg. A logóban az élő és elhunyt rokonokat egyaránt meg akartam jeleníteni, így a fa alatt megjelenik a tükörképe, amely az elmúlást és a régi generációk emlékét szimbolizálja. Az elválasztó elem célja pedig, hogy vizuálisan is elkülönítse a múltat és a jelent.

Évának nagyon tetszett a végeredmény, és büszkén használja a logót a vállalkozása arculataként.

A logó és az arculat továbbfejlesztése

Miután elkészült a főlogó, gondolkodnunk kellett azon is, hogy az online profilképeken (Facebook, Instagram) jól mutasson. Egyszerűsítettem a logót, hogy a fa szimbóluma egyértelműen felismerhető legyen, így ez lett a brand főeleme. Ezen kívül elkészült még a színpaletta és egy mandala is, amely szintén a logóra épül.

Az arculat részeként névjegykártyákat, Instagram feedeket is terveztem, amelyek segítenek Évának egységes megjelenést biztosítani online platformjain.

Ajánlás

Ha családállításra van szükséged, szívből ajánlom Évát, akivel online is konzultálhatsz, bárhol is legyél.

https://www.instagram.com/nagybolodareva_csaladallitas/

 

Ha pedig logóra, arculatra van szükséged, kérj ingyenes konzultációt!