Mire figyelj, ha Te készíted a posztjaid kreatív részét!

Kis vállalkozóként lehet Te is úgy vagy vele, hogy elkészíteni egy posztot nem nagy dolog, és tényleg így van, ha tudod miről akarsz poszot készíteni.

Tudod mi a téma, tudod milyen kreatívot használj.

Első körben elárulom, hogy van akiknek ez zsigerből jön, van akinek, sokszor kell, olvasni róla, mire minden az eszébe jut, amikor, épp kreatívot gyárt. Nekem nem volt egyszerű a téma. Volt pár dolog amit mindig kifelejtettem.

Így hát összeszedtem pár pontban, mikor mire figyelj, és hogyan használd.

Akár a Social médiára, akár a nyomdába szánt szórólapokra gondolsz, mindig figyelj a következőkre, ezeket szabályokat  ajánlatos vagy teljesen, vagy részben alkalmazni.

Mindig légy lényegre törő.

Az olvasóid figyelmét nem tudod sokáig megtartani

  •  Ne akarj mindent egy posztba bele sűriteni, bontsd fel részekre, tedd ki több lapra, vagy több posztba.
  • Minden SM felületen lehetőség van több oldalt is kitenni egymás után 🙂

Ha nagyon sok a mondani való a témádban, inkább írd meg bejegyzésként a weboldaladra, majd irányítsd át a követőidet a bejegyzéshez.

  • Próbálj meg egy témát jól körül járni, így több posztot tudsz egyszerre elkészíteni, hiszen csak ki kell írni posztban, ott úgy is csak a rövidebb változatát teszed ki. Ne csapongj, velem ez sajnos sokszor előfordul, de nem csak itt, szóban is csapongok :).

 

Emeld ki a lényeget, így az olvasó figyelmét tovább fent tudod tartani.

Mivel érdemes figyelmet felhívni?

  • félkövér betűtipussal,
  • aláhúzással,
  • 1-2 pixellel nagyítsd fel az a szót, mondatot,
  • adj neki figyelem felkeltő színt
  • Használj olyan betűtípust, ahol nem csak egy fajta van, hanem megtalálható benne a vastagabb, a vékonyabb, vagy normál vastagságú.
  • Használj felsorolást, ha tudsz.

Ismered azt a szófordulatot, hogy fehér rész a weboldalon?

 Annyit tesz ki ez a szófordulat, hogy hagy a bekezdések között egy kis fehér helyet. 

Miért? Azért, mert így egyrészt nem fárad el a szem, olvasás közben, másrészt nem lesz az egész folytonos, hanem szépen le van tagolva. 

 

 

Betűtípus választás!

 

Tetszik egy betűtípus, elkezded használni, de észre veszed, hogy nem olvasható a posztok képein.

Mi lehet a probléma? Lehet nem a megfelelő méretet adtad meg, vagy túl vékony esetleg a  háttér nem megfelelő, vagy nem megfelelő a típus amit választottál.

Mit ajánlatos tenni ilyenkor?

Elősszőr válts betűtípust, egy olvashatóra, a webre inkább talpast célszerű választani, de természetesen a sima talpatlan típus is megfelelő. Csak próbáld ki előtte, milyen méretben érdemes használni, ha kell igazíts rajta, legyen egy kis hely a betűk között.

Betűtípus választásnál, nagyon jól figyeld meg, hogy az összes ékezetes betű benne legyen, nehogy kellemetlen meglepetés érjen, azzal, hogy mondjuk az Ő, vagy az Ű betű kilóg a többi közzül.

Hol tudsz erről meggyőződni?

Itt irtam ebben a bejegyzésben róla.

Tudod mit kell még egy jó poszthoz?

Hát ha az eddigiek tetszettek,  akkor ez is fog.

Használj margót!

Minden posztodnál legyen margó.

Ne sajnálj elvenni a felületből pár pixelt.

Amiért fontos az, hogy ha változik a SM mérete, akkor nem fog elveszni a posztod a lemaradt széleitől.

Például a facebook boritóképnél is, a mobil és a desktop méret nem egyezik, így ha nincs középen a fontos információ, akkor mobilon bizony elég rosszul néz ki.

 

 

Mivel dobd még fel a posztod?

Képek és grafika segítségével fel tudod dobni a poszjaidat, így nem lesz egyhangú, hanem változatos, és még könnyen emészthető is lesz.

Biztosan vannak olyan oldalaid amin ingyenesen tudsz az elején letölteni a posztjaidhoz képeket, grafikákat.

Ha nem, adok pár tippet itt.

Sőt! Most már használhatunk videó formátumot is. Változatossá tudod tenni a posztjaidat.

Hol tudod a videós posztokat használni?

Gyakorlatilag, most már minden platformon használhatsz rövid és hosszabb videőkat.

Tik Tok, Instagram Reels videók, Facebook videók, You tube rövid videők, Twitter, Linkedln.

Mivel Te is ügyfélszerzés céljából vagy fent a social médiai platformokon, igy ajánlom a CTA, vagyis a call to action gomb használatát.

 

Mire is jó ez?

Valamilyen cselekvésre buzdítja a potenciális, vagy leendő ügyfeleidet.

Ilyan a kérj ajánlatot, kattins ide, link a bioban stb, ezekkel és még sok hasonló mondattal arra hivod fel a figyelmet, hogy mit kell csinálnia.

Persze, ha nem a vevő szerzés, hanem a bizalom, és a jelenlét kialakítása a fontos, akkor is mindenképp ajánlatos. 

Ha egyik sem, akkor ne tegyél ilyen felhívást. 

Bizalmat csak úgy tudsz kiépíteni a social média csatornán, ha hirdetés nélkül akarsz elérni ügyfeleket és bevételt szerezni, ha te is látszol, egy- egy kép, vagy videó formájában. 

Nem akarsz megjelenni? 

Akkor más eszközhöz kell folyamodnod. 

  • Készítsd el az avatárod
  • legyen egy plüss, vagy rajz aki helyetted fog beszélni, válaszolni, de akkor legyen aktiv.

Amit lefelejtettem róla, az a # használata. Ha tudod ki a célcsoportod, ne felejtsd el használni. Hiszen lehet azon keresztül is megtalálhatnak. 

Remélem hasznosnak találtad, ha szeretnél követni megteheted a Facebook oldalamon, valamint az Instagram oldalamon.